’Játék az élet', mondta Shakespeare, a ’játék’ szót főnévként, színházi előadás értelemben használva. De a kisgyermekek számára az igei értelemben lényeges: játszani. Az élet nagyon hamar egy forgatókönyvet kezd el követni, mintha színdarab vagy mozifilm lenne. De az első években a gyerekek nemcsak szereplői, hanem szerzői is a darabnak! Megálmodják a kis epizódokat, megrendezik, és főszerepet játszanak benne. És ezzel külső megjelenési formát adnak a képzeletüknek, és kifejezésre juttatják kreativitásukat. Kilépnek testük korlátai közül és űrhajósokká, anyákká, cowboyokká artistákká válnak – vagy bármilyen más szerepbe bújnak, amit csak a hétköznapi életből el tudnak lesni.

Ha már volt valaha is megfigyelőként jelen egy jó gyermekprogramon, könnyedén megfigyelhetett a következőhöz hasonló jeleneteket: egy játékrakétával a kezében és egy kartonsisakkal a fején Ádám a teremben szaladgál, és csak úgy általában kiabál: "Asztronauta vagyok és kint vagyok az űrben!" Ha belépne egy felnőtt, és megkérdezné a kis négyévest, hogy mi az asztronauta, valószínűleg azt válaszolná, hogy „Egy űrhajós”. És ha a felnőtt megkérdezné „Mi az űr?”, Ádám azt felelheti, hogy „Az ég”. De az is könnyen meglehet, hogy egyszerűen elszaladna, mert butának találná a kérdést, és folytatná képzeletének űrutazását. Ilyen ’drámajátékok’ naponta tucatjával figyelhetők meg otthon és az óvodákban is. Ezek szívmelengető, élvezetes percek a megfigyelő felnőttek és a gyermekek számára egyaránt. A játéknak élvezetesnek kell lennie, különben nem játék a játék.

Ahogyan a színészeknek is kellékekre van szükségük ahhoz, hogy megmozgassák fantáziánkat, a kisgyermekeknek is szükségük van játékokra és egyéb tárgyakra, amelyek segítenek kifejezésre juttatni fantáziájukat. Az idők során a felnőttek felismerték a gyermekek ilyen igényét, és különböző dolgokat adtak a gyermekeknek játszani. Az a felismerés, hogy a kreativitás elősegítéséhez kellék is szükséges, adja a magyarázatot a századok során megjelenő legsikeresebb játékok kialakulására: játékbabák, járművek, edények, építőkockák, repülőgépek. Mindig élmény megfigyelni, hogy a kisgyermekek hogyan kombinálják játék közben a valóságot a fantáziájukkal. Erre jó példa a teázás/kávézás, amelyek a kisgyermekek számtalanszor eljátszanak. Úgy tesznek, mintha az elképzelt kávét kortyolgatnák, és talán még az elképzelt csapot is megnyitják, hogy elképzelt vizet engedjenek – de aligha játszanák ezt csészék (vagy valami más konkrét, valós tárgy), mint kiindulópont nélkül. A kellékek nagyon fontosak.

A fenti példa jó illusztráció fantáziadús utánzós játék és a valós élethelyzetek integrálására. De a gyerekek ezt a játékfajtát – amit drámajátéknak nevezünk – sokszor arra használják, hogy olyan érzéseket fejezzenek ki, amelyeket nem tudnk hogyan, vagy éppen nem mernek kifejezni. Láthatjuk például, ahogy Márta a kedvenc babáját püföli hevesen, közben azt mondja, hogy „Nagyon rossz kislány voltál, nem is szeretlek”. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Márta a saját édesanyját utánozza; jelentheti azt is, hogy foglalkoztatja valami, amit tett, és fél a büntetéstől. Az érzéseit ebben a kis drámajátékban fejezi ki.

A szülőknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy bátorítsák az ilyen kreatív és fantáziadús játékot. Ehhez olyan élményeket kell a gyermek számára biztosítaniuk, amelyek s gyermek gondolkodását és érzelmi reakcióit stimulálják.Ádám kis játékának hátterében egy felolvasott mese vagy egy film állhatott. Nyilvánvaló, hogy nem teljesen egyértelmű számára minden a rakéták világűrbe juttatásáról. De a játékába minden ismeretét beleveszi, és a saját verzióját is beleépíti a cselekménybe. A játékát a tudására alapozza, ezt finomítja és kiterjeszti; és, ami a legfontosabb, közben nagyon jól szórakozik. És pont a móka az, amiről a játék szól.