Egy másik cikkemben már bemutattam, hogy a gyermekek tanulásának nagyrésze, ha nem többsége, a játékon keresztül zajlik a korai években. Miközben a gyermekek játékokkal, egymással vagy éppen felnőttekkel játszanak, megszerzik és tökéletesítik a későbbi évek formális tanulási folyamataihoz szükséges készségeket. A játéklehetőségektől és játékoktól megfosztott gyermekek határozottan hátrányos helyzetben vannak az írás-olvasási és matematikai készségeik szilárd alapjainak megteremtésében, valamint a környezetük napi kihívásaira való alkalmazkodó reakciók kifejlesztésében.

Amikor a gyermekek játszanak, akkor elsősorban aktívak. Valamit csinálnak a szemükkel, kezeikkel, néha egész testükkel. Tárgyakat manipulálnak, néha meglepő kitartással ismételgetve újra és újra. Általában összes érzékük részt vesz a tárgyak felfedezésében, nem csak egy vagy kettő. Adjon például egy 3 hónapos babának egy csörgőt, és figyelje, mit tesz vele: rázza, és figyel a hangjára, átteszi egyik kezéből a másikba, majd az egész procedúrát megismétli, szájába veszi és „megkóstolja”, eldobja és megnézi, hova esik. Ha nem lenne lehetőségük a játékaikkal foglalkozni és minden érzékükkel felfedezni azokat, az elérhető tanulási lehetőségeik lekorlátozódnának.

A kisgyermekek gyakran nem úgy használják a játékokat, ahogy szüleik szerint kellene. Igen gyakran innovatívak és kreatívak. És természetesen a saját maguk módján szeretnek játszani a tárgyakkal. „Hát soha sem tud a játékokkal rendesen játszani, ahogy kell?” – hallhatunk kifakadni apukákat, amikor kisfiuk fogja a mozdonyt, leveszi a sínpályáról és elkezdi tologatni, mintha autó lenne. Lehet, hogy ezután fogja az egyik autóját, rárakja a sínekre és rájön, hogy nem illik oda, majd viszarakja a mozdonyt. Eljátszotta a kis jelenetet, ami képzeletében megjelent, és a játékai fizikai jellegzetességeihez igazította azt. De enélkül a saját maga rendezte ’kísérlet’ nélkül, ami a játékának szerves részét alkotta, nem biztos, hogy felfedezte volna a két kerekes jármű közötti különbséget. A szem-kéz koordinációs készséggel és tárgyakkal való játékból fakadó kontrollal együtt hihetetlen mértékű konceptuális fejlődés is jár: a tárgyak közötti kapcsolatok jelentésének és a természetükből fakadó tulajdonságaiknak megértése. Az a gyermek, aki egy nagy puzzle darabot egy kis helyre próbál beilleszteni., sokat tanul a ’nagy’ és ’kicsi’ fogalmáról. Az a gyermek, aki az ebédlőasztalon akarja tologatni a kisautóját és azt hallja, hogy az asztal ’alatt’ tologathatja, de az asztal ’tetején’ nem, sokat tanul a helyzet fogalmáról. És az, aki egyszer egy fakockával, másszor egy üreges műanyag kockával üti meg magát, igen hasznos információra tesz szert a ’kemény’ és ’puha’ fogalmára vonatkozóan. És még számtalan példát sorakoztathatnánk itt fel. Van egy dolog, amit a szülők a gyermeküknek vásárolt játékokban keresnek és tőle elvárnak: a játék szóljon közvetlenül a gyermekhez, és ne legyen szükség a felnőttek magyarázatára. Például egy gyermek rögtön tudja, hogy egy puzzle kirakása után az elkészült kép üzenete az, hogy ’Szép munka volt’, bár nem szavakkal közli. Nincs semmi gond azzal, ha mi is megjegyezzük, „Hű, kicsim, nagyon ügyesen megtaláltad mindnek a helyét!”, csak hogy kis szociális megerősítéssel egészítsük ki az eseményt. Da a játék maga már átadta ezt az üzenetet.

A játék során elsajátított készségek a gyermekekkel együtt fejlődnek, és egyre érettebb formában jelennek meg És bár a játékok szintjét és bonyolultságát a gyermek korával együtt emelni kell, a korábbiakkal elsajátított és begyakorolt készségek is zökkenőmentesen térnek át a következő szintre.