Cikkek és tanácsok
Találjuk ki!
Az első évben mind több képességre és tudásra szert tevő baba egyre több mindent tesz önállóan, és élvezi az újonnan elsajátított képességek tökéletesítésére fordított, egyedül töltött időt. A kis felderítő alaposan figyeli Önt is, és a világot maga körül, és feljegyzéseket készít elméjében. Végtére is a babák nem úgy születnek, hogy már mindent tudnak ez emberi ténykedésekről. Ellenkezőleg: mindent ki kell találniuk.
Ha a napi teendők során a közelünkben tudjuk a babát, nagyszerűen tudjuk szemléltetni számára, mivel is telik a napunk. Főzünk, beszélgetünk a szomszédokkal, ügyeket intézünk, autót vezetünk, fogat mosunk, templomba járunk, ajándékokat csomagolunk, mosunk, stb.
Idővel a babák kezdik átvenni a szüleiktől ellesett dolgokat. Felnőttes dolgokat művelve „nagynak” érzik magukat. A baba egyre ügyesebben utánoz másokat. Az év korábbi szakaszában a gyermek az arckifejezések utánzásában lelte örömét: szülei mosolya a baba arcára is mosolyt csalt. Majd a nyelvi mintákat utánozni próbálva gügyögésbe kezdett. Nagyjából hat hónapos korában a baba elkezdi a mozdulatokat utánozni. Az év további részében mind ügyesebben utánozza szüleit, és ezzel bimbózó képzelőerőről tesz tanúbizonyságot. Csak adjunk a kezébe egy telefont, és a kis detektív, máris tudja, hogyan kell használni. Útmutatásra sincs szüksége, hisz mindent ellesett szüleitől.