Sok-sok szeretettel és dicsérettel, az örömét lelve bátoríthatja kilenchónapos babáját, hogy további eredményeket érjen el. A cselekményre reagáló játékok szórakoztató meglepetésekkel jutalmazzák gyermekét … az Ön jutalma pedig a baba büszkeségtől ragyogó arca („Én csináltam!”) lesz.
Mozgás közben szabályozza a testtartását, és bútorokba kapaszkodik.
El tudja kapni a közvetlenül felé gurított labdát.
Mozgása tudatosabb és változatosabb.
Kézmozdulattal tudja közölni mondandóját: például integet búcsúzáskor, illetve felemelni a karját, ha ölbe akar kerülni.
Tudja követni a felnőttek tekintetét.
Oda tud nyúlni a kívánt játékért, anélkül hogy elveszítené az egyensúlyát.
Keze már ügyesebb, át tudja tenni a tárgyakat egyik kezéből a másikba.
Tárcsákkal és gombokkal felszerelt játékok
Tanuló laptop
Segítse elő gyermeke fejlődését:
Szerinted mi fog történni? Mutassa meg gyermekének, hogy mit lehet csinálni a játékkal, majd bátorítsa, hogy utánozza a mozdulatait: „Elforgattam a korongot … most próbáld meg te is!” „Szerinted fogunk hallani valamit, ha megnyomod a gombot?” Az egyszerű mechanikai elvek alapján működő játékok lekötik a babája figyelmét, és egyben a finommotoros koordinációját is fejlesztik.
Mennyi szín! Ha külön-külön rámutat az egyes színekre, és lassan kiejti a nevüket, a baba könnyebben felismeri majd a színeket. A baba környezetéből vett dolgokra való rámutatással elmélyítheti a tanultakat: „Látod? A te inged is piros."
Még több megtanulható dolog. Gyermeke hamarosan képes lesz felismerni a betűket, számokat és formákat. Előmozdíthatja a folyamatot, ha megmutatja őket a játékon, majd felhívja a baba figyelmét a környezetükben található hasonló színű, számú, alakú tárgyakra.
Nyelvi fejlesztő játékok
(Kacagj és Fejlődj) Daloló mesekönyv
Tanuló Telefon
Segítse elő gyermeke fejlődését:
Minél gyakrabban beszéljen gyermekéhez. A napi tevékenységekről mesélve megismertetheti gyermekét a beszéd alapvető mintáival és ritmusával.
A szerepek váltogatása is nagyszerű tevékenység. Kezdeményezzen „beszélgetést”, majd figyeljen, és várja meg, amíg gyermeke belenéz a szemébe, és gügyögéssel vagy gőgicséléssel reagál. Válaszoljon valamit, ezzel elősegíti, hogy gyermeke ráébredjen a beszélgetés fogalmára.
Utánozza gyermeke gügyögését és gőgicsélését, mert ez döntő jelentőségű a hangok megformálásának gyakorlásában, az egyes hangok közötti különbségek megtanulásában és kombinálásuk megértésében.
A lehető leghamarabb kezdjen el olvasni gyermekének, és nevelje bele a könyvek szeretetét. Amikor együtt olvasnak, mutasson rá a képekre, és vegye rá gyermekét, hogy ő is mutasson rájuk. Szólaltassa meg a könyvben látható állatok hangját, vagy azokat a hangokat, amelyeket a könyvben látható tárgyak kiadnak.
Minden gyermek a saját ütemében fejlődik, és nem azonos időben éri el a különféle mérföldköveket. A weboldalunkon említett szakaszok csak hozzávetőleges útmutatásként szolgálnak. Ha kérdései merülnek fel saját gyermeke fejlődésével kapcsolatban, forduljon orvosához.
Az állatkertben
Átlagos minősítés
out of 1 vote(s)
Amint a kisgyermeke beszélni kezd, örömmel ad ki különböző hangokat. Tegyenek hát egy képzeletbeli utazást az állatkertbe, és ismerjék meg az állatokat, miközben fejlesztik a gyermek hangfelismerő és nyelvi képességeit.
Anyagok:
Kitömött állatok, vagy nagyméretű állatképek
Gyermekülés
Az Ön hangja
Mit kell tenni:
Gyűjtsön össze különböző kitömött állatokat vagy nagyméretű állatképeket.
Ültesse a gyermekét a székébe és üljön le szemben vele.
Mutasson fel egy állatot vagy képet az arcához közeli helyzetben úgy, hogy a gyermeke láthassa az Ön száját, majd adja ki a megfelelő állathangot.
Adjon lehetőséget a gyermekének, hogy a hangot utánozhassa, majd ismételje meg.
Mutassa fel a következő állatot vagy képet és adja ki a megfelelő hangot.
Ismételje meg az összes állattal illetve képpel.
Tartsa fel újra az állatokat vagy képeket, ezúttal egy pillanatot várjon az állathangok kiadása előtt, gyermeke előre számíthasson rájuk.
Biztonság:
Ne adja ki túl erősen a hangokat, nehogy megijessze a gyermeket.
A játékok mindig is fontos szerepet játszottak a gyermekek életének gazdagításában. Sokszor tükrözik az adott kor kultúráját, és jól jelzik a történelmi változásokat és a társadalmi tendenciákat, mint a világ játékmúzeumai és játékkönyvtárai bizonyít
Bővebben
Értékes időtöltés 6-10 hónaposokkal
Az egyik korábbi cikkemben bemutattam néhány példát a különösen értékes és értelmes interakcióra szülő és gyermeke között, amelyet minőségi időnek neveztem. Minden hónapban fogok javasolni egy-két olyan tevékenységet, amely minőségi időnek (QT) számí
Bővebben