Dr. Bettye M. Caldwell, Ph.D. , Gyermekgyógyász-professzora a gyermekfejlődés és oktatás területénv

A gyermekek világszerte, a nagyvárosok elegáns családjaiban élőktől a fejlődő országok elmaradott falvaiban élőkig, sok időt töltek azzal, hogy “csak játszanak”. Természetesen csak a felnőttek teszik bele a „csak” szócskát az előző mondatba, ezzel arra utalva, hogy a játék valami olyan elfoglaltság, amelyre csak a legkisebbek jogosultak, és hogy nem túl sok minden történik a gyermekek játéka közben.

Ennél semmi sem állhat távolabb az igazságtól, hiszen rengeteg minden történik akkor, amikor a gyermekek „csak játszanak”. Olyan készségeket, szokásokat és magatartásokat fejlesztenek ki, amelyek egész életükben elkísérik majd őket. Játék közben megtanulják kezelni a frusztrációjukat, próbálnak tovább fejlődni, osztozkodni a többiekkel, és hangot adni gondolataiknak és elképzeléseiknek. Szó szerint ’a játék menedék’.

Ugyanúgy, ahogy a sírást, sétálást vagy a hangképzést, a játszást sem kell megtanítani a gyermekeknek. Ez nem azt jelenti, hogy a szüleik és tanáraik nem játszanak fontos szerepet abban, hogy a játék során feljődésükben előrehaladjanak, hiszen a másokkal történő interakció létfontosságú eleme a folyamatnak. De teljesen maguktól, és gyakran a legkezdetlegesebb játékokkal is, a kicsi gyemekek játszanak. Elnézegettem Guatemalában a kisfiúkat, ahogy gyufásskatulyákat tologatnak a kerítésen, miközben autóhangokat utánoznak. És örömmel figyeltem Indiában a kisgyerekeket, akik kezüket oldalra tartva, mintha szárnyuk lenne, motorhangokat utánozva szaladgáltak körbe-körbe, ahogy repülőt játszottak. De ezek a viselkedések nem a modern világ sajátosságai: játékbaba-maradványokat találtak már többezer éves gyermekmúmiák körül is.

Bár a játék minden életkorban fontos (lásd a mai világ felnőtteinek fitnessz-őrültségeit, amikor a felnőttek is „csak játszanak”), a kisgyermekeknél különös jelentéssel és fontossággal bírnak. Tulajdonképpen a játék az ő munkájuk, és hatalmas mennyiségű energiát is fektetnek bele. Ha esetleg kétségei támadnának efelől, figyelje meg, hogyan próbál egy egyéves egy gyűrűt feltenni a színes kúpra, vagy a háttérből figyelje, ahogy egy hároméves megpróbál egy puzzle-darabot a megfelelő helyre beilleszteni. Vagy ha éppen egy kétévessel egy labdát gurigat előre-hátra, akkor készüljön fel, hogy valószínűleg Ön unja meg hamarabb; kis partnere újra és újra akarja majd játszani.

Legalább három módon fontos a játék a kisgyermekek számára: készségeik fejlesztésében, szociális fejlődésükben és képzeletük/kreativitásuk terén. A fejlődés minden területén tanulás kíséri a kisgyermekek játékát – és a tanulás is menedék.

A készségek fejlődését szemmel is tudjuk követni, amikor a kisgyermekeket megfigyeljük, hogyan játszanak játékaikkal. Amikor csecsemőként a csörgőért nyúlnak és valamit csinálnak vele, megtanulják kezük mozdulatait koordinálni azzal, amit a szemük lát. Arnold Gesell, a nagyszerű gyermekorvos ezt írta: "Az emberi elme kézzel formálható". Ebben az állításban benne van, hogy milyen fontos, hogy a kisgyermekeknek legyenek izgalmas tárgyai, amit megfoghat, hallgathat, tapogathat és manipulálhat. És ahogyan a kisgyermekek küzdenek, hogy a kívánt hatást érjék el a játékkal, rájönnek, hogy ez nem is mindig egyszerű. Felismerik, hogy van egy megoldandó probléma, és hogy gyakorolniuk kell, hogy elsajátítsák és csiszolják a céljuk eléréséhez szükséges készségeket.

A szociális készségek fejlődéséhez elengedhetetlen a más gyermekekkel való játék. Először a felnőttek a legfontosabb játszótársaik, de nagyon hamar lelkesen keresik majd a hasonló korú társaikkal való interakció lehetőségét. És az ilyen játékból tanulják meg, hogyan viselkedjenek egymással: hogy az ütés hatására lehet, hogy megszerzik a kívánt játékot, de elveszítik az éppannyira kívánatos barátot; hogy a többi gyermeknek is van akarata, nem csak nekik; hogy az osztozkodás és kedvesség sokkal kifizetődőbb, mint a marakodás és lökdösődés.

A játék az a terület, ahol a képzelet és kreativitás nevelhető és kifejezhető. Az a gyermek, aki cowboyt, anyát, tündért vagy tűzoltót játszik, valamiféle tudással is rendelkezik ezekről a szerepekről, és játékában megjeleníti elképzeléseit is arról, ami szerinte még ezekhez a szerepekhez tartozik. És az a gyermek, aki elfenekeli a játékbabát, miközben azt mondja, hogy „Nem szeretném, ha megint ezt csinálnád!”, ezen a képzelet szülötte kerülőúton vezeti le saját agresszív impulzusait ahelyett, hogy közvetlenül egy másik személyre zúdítaná. A játék pont ilyen levezetést biztosít a kisgyermekek számára.

Más cikkeimben bővebben is kifejtem a játéknak ezeket a funkcióit: a készségek fejlesztése, szociális fejlődés és kreativitás. Remélhetőleg segítenek majd megszüntetni minden olyan esetleges hajlamát, hogy gyermekét kritizálja azért, mert folyton csak játszani akar. A gyermekek tényleg játszanak, és a játék számukra menedék.